Az 5 legnagyobb hiba, mely hátráltat a nyelvtanulásban

Ha megkérdezném Tőled, mi a legnagyobb hiba, amit egy nyelvtanuló elkövethet, mit válaszolnál?

Kicsi a szókincse? Rossz a kiejtése? Rosszul alkalmazza a nyelvtant?

Igen, ezek valóban gyakori hibák, és mindenki átesik rajtuk, aki nyelvtanulásra adja a fejét. Ugyanakkor ezek a "hibák" valójában a nyelvtanulás folyamatának velejárói, így nem is igazán tekintetjük hibának őket, inkább csak egy átmeneti állapotnak.

Ugyanakkor vannak olyan, hozzáállásbeli hibák, melyek valóban károsak, és hátráltathatnak a nyelvtanulásban.

Ma bemutatom azokat a hibákat, melyek a legtöbb nyelvtanulót hátráltatják a tanulásban. Figyelj rá oda, hogy se Te, se gyermeked ne kövessétek el ezeket.

1. Cél nélkül

Ha valaki cél nélkül, pusztán kedvtelésből kezd el angolul tanulni, gyakori, hogy nem tűz ki maga elé célokat, így pedig sokkal lassabban halad előre.

Sose fogalmazz általánosságban. Ne mondd, hogy szeretnél megtanulni angolul, de még csak azt se, hogy szeretnél javítani a kiejtéseden. Helyette inkább fogalmazz konkrétan: A hónap végére átveszem az első hat témakört. Próbálj gyermekednek is elérhető, megvalósítható célokat kitűzni. Hidd el, sokkal motiváltabb lesz, főleg, miután az elsőt sikeresen teljesítette.

2. Mindig ugyanaz

Az unalom a nyelvtanulás egyik legnagyobb ellensége. Az ismétlés a nyelvtanulás fontos eleme, de könnyen unalmassá válhat, ha nem figyelsz oda.

Mikor ismételsz, próbálj meg változatos lenni. Például, ha egy adott nyelvtani szerkezetet foglalkozol, ne ugyanazokat a példamondatokat használd, keress mindig mást és mást.

Ez a hiba gyermekeknél még hamarabb jelentkezik. Korukból adódóan ők sokkal hamarabb elveszítik érdeklődésüket, ha ugyanazt a feladatot többször próbáljuk megoldatni velük. Minél változatosabb feladatokat adunk Nekik, annál tovább tudjuk fenntartani érdeklődésüket.

Használjatok változatos eszközöket: mondókák, énekek, beszélgetés, videók, hangfelvételek, írás, olvasás, nyelvtani magyarázatok. És természetesen sok-sok játék mozgással, kártyával, rejtvényekkel, feladványokkal.

3. Csak amire szükség van

Meglepő, de az is lehet hiba, ha túl sok szót akarsz megtanulni. Az emberi agy feldolgozó-képessége véges. (Igen, a Tiéd is!) Válogatnod kell a tanulnivalók között. Idegen nyelvet azért tanulsz, hogy az a hasznodra legyen, ezért olyan szavakat tanulj, amelyek a Te életedben és munkádban fontosak. Valószínűbb, hogy a munkádról, a hobbidról vagy épp a családodról fogsz valakivel beszélgetni, minthogy például melyik ország címerében szerepel hárfa. (Egyébként Írországéban.)

Ez gyermeked esetében természetesen nem ilyen egyszerű, hiszen neki meghatározott témák szerint kell haladnia az iskolában. Nála inkább az a fontos, hogy tudja mihez kötni a szavakat. A legjobb, ha vannak saját emlékei a témával kapcsolatban, de ha nincs, használjátok az internetet, és keressetek a témába vágó képeket, és videókat.

4. Félek hibázni

Sokan esnek abba a hibába, hogy csak akkor szólalnak meg, ha már tökéletesen elsajátították a nyelvtant. Nem akarnak nevetségessé válni, így egyre halogatják, és a végén nem mernek megszólalni.

Ne akarj tökéletes lenni! A beszélt nyelv sosem hibátlan - még az anyanyelvükön megszólalók beszéde sem. A lényeg csupán az, hogy megértsék, amit mondani akarunk, és mi is megértsük, amit nekünk mondanak.

Ha nem neveljük beléjük a tökéletesség iránti vágyat, a gyerekek eredendően könnyebben megszólalnak idegen nyelven. Sajnos azonban gyakran az őket körülvevő felnőttek túlzott elvárásai idézik elő a félelmüket.

5. Könyvekbe temetkezve

Legtöbben azt hiszik, hogy a nyelvtudást nyelvkönyvekbe temetkezve lehet megszerezni. Tévednek.

A nyelvtudás valójában olyan, mint a biciklizés: tanult képesség. De ezt a képességet csak kis részben lehet könyvekből elsajátítani, nagyobbrészt gyakorlásra van szükség. Aki meg akar tanulni biciklizni, annak fel kell ülnie, és el kell kezdenie biciklizni. Eleinte érdemes bukósisakot és kesztyűt venni, mert el fog esni. Aztán egy idő után ráérez, és már meg tudja tartani az egyensúlyát.

A nyelvtudás esetében ugyanez a helyzet: csak úgy tudod fejleszteni, ha használod.

Gyermeked számára is ez a leginkább járható út: tedd lehetővé, hogy használja a nyelvet: olvassatok újságokat, regényeket, hallgassatok zenéket és szövegeket, nézzetek filmeket, és teremts számára annyi lehetőséget az angol nyelvű beszélgetésre, amennyit csak lehet.

Te is segíthetsz gyermekednek!

Az AngolNyelvGyerekeknek.hu módszert azoknak az elveknek a figyelembe vételével hoztuk létre, amelyek segítségével minden gyerek, köztük a diszlexiás és tanulási problémával küzdő diákok is könnyebben el tudják sajátítani az angol nyelvet, és melyek sikerélményt adnak nekik.

Tudj meg többet az AngolNyelvGyerekeknek.hu módszeréről! Olvass tovább >>>

Ismerkedj meg a legújabb módszerekkel és ötletekkel, melyek segítségével gyermeked használható angol nyelvtudást szerezhet. Nem kell tétlenül nézned, ahogy gyermeked kínlódik az iskolai nyelvórákon! Gyermekednek is lehetősége van kiemelkedni és a legjobbak közé kerülni!

Kattints ide, és tudd meg, hogyan segíthetsz gyermeked angol nyelvtudásának fejlesztésében>>>

Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki


Hogyan segíthetsz gyermekednek az angol nyelvtanulásban? 5+1 ötlet szülőknek

Nyelvet tanulni nem mindig könnyű, és ha gyermeked lemarad a többiektől, akkor hamar elcsügged, és elveszítik a kedvét. Vajon Te, szülőként hogyan segíthetsz neki? Mit tehetsz azért, hogy könnyebben tanulja a nyelvet, és jobb eredményeket érjen el?

Diszlexia és nyelvtanulás

Sok szülő panaszkodik, hogy gyermekének diszlexiája és tanulási nehézségei miatt gondjai vannak az idegen nyelv elsajátításával, és a nyelvvizsga megszerzésével. Vajon mi a megoldás?

15 tipp, mellyel a szótanulás szórakoztatóvá válik

A szótanulás, szókincsbővítés fontos része a nyelvtanulásnak. Sajnos monoton és unalmas. Legalábbis ezt mondják sokan. De vajon lehet-e a szótanulás kevésbé izgalmas vagy akár érdekes? Megszerethetjük-e a szótanulást?

Van nyelvérzéked!

Amikor a nyelvtudásról, vagy a nyelvtudás hiányáról beszélgetek valakivel, az egyik leggyakrabban ismételt érv: "Nincs nyelvérzékem!" Vajon mi is az igazság a nyelvérzékről?

Miért ne kellene nyelvet tanulni?

Sok szülő és pedagógus örült, amikor pár éve bevezették, hogy a diszlexiás diákok számára felmentést lehet adni a nyelvtanulás, pontosabban a nyelvtanulás értékelése alól. Én nem voltam közöttük. Vajon miért kell a diszlexiásoknak is nyelvet tanulni?

Három történet az angoltanulásról - Mások hogy oldják meg?

Pár nappal ezelőtt arra kértük a szülőket, hogy írják meg a gyermekük angol nyelvtanulásával kapcsolatos élményeiket. Hárman is elküldték történetüket, hogy azt közreadhassuk, és mindannyian tanulhassunk belőle. Vajon milyen problémákkal küszködnek

Gépezzen? Vagy ne gépezzen?

A gyerekek életében egyre fontosabb szerepet játszik a számítógép. Az egyik leginkább kedvelt számítógépes tevékenységük a számítógépes játék. De vajon fejleszti-e gyermeked nyelvtudását, ha számítógépes játékokat játszik?

Angol szótanuló memóriajáték

Mára a nyelvtanulás megkönnyítésére készítettünk egy memóriajátékot. A kártyák segítségével szavakat tanulhattok, megismerkedhettek a zöldségekkel és a gyümölcsökkel.

Mivel töltsük a nyarat?

Minden évben komoly dilemmát jelent számomra, hogy tanuljon, ismételjen nyáron gyermekem vagy inkább hagyjam pihenni? A jó évkezdéshez új élményekre van szükség.

Hogyan válasszunk idegen nyelvet?

Minden szülő azt szeretné, ha gyermeke minél hamarabb és minél több idegen nyelvet sajátítana el. De mit tegyen az a szülő, akinek a gyermeke diszlexiás? Vajon melyik nyelvet válassza? Melyikkel érdemes kezdeni? Melyiket lehet legkönnyebben



Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.

Telefon:87/482-155, Mobil: 30/227-06-91
e-mail: info@varazsbetu.hu