Angol nyelv gyerekeknek

Nyelvtanulás játékosan és könnyedén

Péter és a hasfájás - Mi a reggeli sírás oka?

Péter minden kedden és csütörtökön hasfájósan ébredt, sírt, és gyakran megbetegedett. Ezen a két napon volt nyelvórája. A nyelvórát megelőző nap estéjén órákig tanulták a leckét, rengeteget gyakoroltak, Péter mégis alig-alig érte el még a kettest is.

A szülei természetesen egyre jobban aggódtak. Már a részletes kórházi kivizsgáláson és az iskolaváltáson gondolkodtak, mikor váratlanul új nyelvtanárt kapott az osztály.

Nem kell rettegni!

A hangulat lassan megváltozott. Peti egyre kevesebbet idegeskedett, már nem lett reggelente rosszul, és kevesebbet gyötrődtek a könyv felett. Mégis, elkezdtek javulni a jegyek. Az apró sikerélmények aztán felgyorsították a folyamatot. Nem csak Peti szülei tapasztalták a változást, hanem még azok is, akik korábban is jól tanultak.

Ének, játék és beszélgetés

Nem azért szerették a gyerekek jobban az új tanárt, mert ő túl laza lett volna. Ellenkezőleg, ő is sokat követelt, de a gyerekek az órák folyamán játékosan sajátították el a tananyagot. Sokat énekeltek, játszottak, beszélgettek, játékos mondókákat tanultak,rajzfilmeket, videókat néztek, és nem csak magoltak... Ráadásul az új tanár délutánonként is rendszeresen leült azokkal a diákjaival, akik lemaradtak valamiben.

Megszerettetni a nyelvtanulást

Az általános iskolai nyelvtanítás elsődleges szerepe nem az, hogy megtanítsa, hanem sokkal inkább, hogy megismertesse, megszerettesse a gyerekekkel az adott idegen nyelvet és kultúrát. Túl sokat követelni nem lehet, hiszen a gyermek a magyar nyelvtani szabályokat sem ismeri. Az általános iskolai nyelvtanárok többsége ott követi el a hibát, hogy túl sokat és túlságosan nyelvtanközpontúan tanítanak, ezzel pedig elveszik a gyerekek kedvét a nyelvtanulástól. Általános tapasztalat is, hogy a gyerekek többsége a középiskolában nem azt a nyelvet választja, amelyet addig tanult, mivel sajnos azt addigra sikerült megutáltatni vele. Szerencsés esetben legalább második idegen nyelvként megjelöli vagy később újrakezdi.

Kárba veszett évek

Így végül teljesen kárba vesznek az általános iskolában nyelvtanulással, gyakorlással eltöltött gyötrelmes évek. Valójában akármennyit is tanul gyermeked az általános iskolában, akármilyen jól sajátítja el a nyelvet, középiskolában lesz csak elég érett ahhoz, hogy közép vagy felsőfokú nyelvvizsgát tegyen. Ennek részben a nyelvtan nehézsége az oka, részben pedig a nyelvvizsga témák felnőttes jellege. Hiába beszél egy gyerek esetleg folyékonyan, fiatal kora miatt mégsem tud minden témához hozzászólni.

...hogy meg tudja értetni magát...

Szülőként az általános iskola ideje alatt az a legfontosabb szempont, hogy gyermeked szeresse meg a nyelvet és általában a nyelvtanulást, sajátítsa el a kiejtést, és általában legyen kommunikációs sikerélménye. Nem az a fontos, hogy nyelvtanilag tökéletesen, hibátlanul tudjon beszélni - sokkal inkább az, hogy merjen az idegen nyelven megszólalni, és meg tudja értetni magát. Ha ez sikerül, az többet jelent, mintha komplett előadásokat tudna tartani az idegen nyelven, de cserébe állandóan feszültségben és rettegésben élne.

A Te gyermekednek is szüksége van sikerélményre!

Éppen ezért hoztuk létre a AngolNyelvGyerekeknek.hu módszert, mely a tanulási problémával küzdő gyerekeknek is lehetővé teszi, hogy sikeresen elsajátítsanak egy nyelvet. Így végre nekik sem kell azt hallgatniuk, hogy hülyék a nyelvtanuláshoz, vagy hogy nincs nyelvérzékük. Végre a Te gyermeked is sikerélményt és nyelvtanulási tapasztalatot szerezhet, ami alapvető lehet jövője szempontjából.

Kattints ide, és tudj meg többet róla, hogy hogyan segíthetsz gyermekednek!

Gyermeked akár már három hónap múlva önállóan kommunikálhat angolul. Képzeld csak el, milyen érzés lesz gyermeked mosolyát látni, amikor legközelebb ő majd segít egy útbaigazítást kérő turistának! Gondolj csak bele, milyen büszke lesz magára!

Ha szeretnéd, hogy gyermeked megtanuljon angolul, és szeretnéd, hogy végre sikere legyen a nyelvtanulásban, itt az idő! Jövő hétfőn indul kezdő angol nyelvtanfolyamunk, melynek segítségével a Te gyermeked is megtanulhat angolul!

Kattints ide, és tudj meg többet róla, hogy hogyan segíthetsz gyermekednek!

Ingyenes nyelvleckék gyerekeknek

Add meg neved és email címed, és rendszeresen küldünk Neked és gyermekednek angol nyelvleckéket. Játékokat, dalokat, videókat és egyszerű, könnyen érthető nyelvtani magyarázatokat fogtok kapni. A leckék csak pár percedet veszik igénybe, mégis rengeteg hasznos tudást nyújtanak. A leckék mindig ingyenesek maradnak.

Címed nem adjuk ki senkinek. A leckékről bármikor egy kattintással leiratkozhatsz.


Érdekes cikkek