Mit tehetünk, ha gyermekünk vért izzad az angol nyelv elsajátítása közben?

A mai világban legalább egy idegen nyelv (lehetőleg az angol) ismerete - azaz középfokú nyelvvizsga - nélkül boldogulni egyszerűen lehetetlen. Ma már diplomát sem kap az, aki nem rendelkezik nyelvvizsgával. Éppen ezért nagyon fontos, hogy segítsünk gyermekünknek a nyelvtanulásban.

De mit tehetünk? 

Képes szótár, rajzolás

A memória fejlesztése hatékonyan segíti a szókincs, a nyelvtan és a kiejtés elsajátítását.

Szótanulásnál nagyon hasznos a képes szótár, és az egyszerűbb szavakat akár le is rajzolhatjátok a szótárfüzetbe, így az adott szó és jelentése sokkal jobban rögzül gyermeked emlékezetében.

Többször keveset

A legtöbb gyerekre jellemző, hogy nm tudnak hosszan ugyanarra koncentrálni. Saját gyermekeimen is tapasztalom, hogy nem hatékony, ha hosszan, órákon keresztül gyakorlunk. Egy idő után megunják, elfáradnak, és már nem tudnak teljesíteni. De ha gyakran, akár mindennap egy keveset gyakorolunk, akkor sokkal jobban megy. Néha még az is előfordul, hogy Ő kéri, hogy ne hagyjuk abba a gyakorlást.

Ne csak mondja, írja is!

Fontos, hogy gyermeked ne magában tanulja a szavakat, hanem hangosan vagy félhangosan. Ez eleinte furcsa érzés lehet számára, de ha ezen túl tudja tenni magát, gyorsabban megragadnak a szavak. Az angol nyelv esetében a szavak írása és ejtése gyakran különbözik, ezért kérd meg gyermeked, hogy a szót írja is le. Ez nagyban segíthet a nehezebb szavak helyesírásának elsajátításában. Ráadásul minél többször ír le egy szót, annál jobban, könnyebben fog rá emlékezni.

Cetlizés

Megteheted, hogy az új tanulandó szavakat kis öntapadós papírdarabokra írod és gyermeked szobájában vagy a lakás különböző részein a jelentésének megfelelő tárgyakra ragasztod, így gyermeked folyamatosan találkozik velük, és észrevétlenül beépülnek a szókincsébe. Ellenőrzésként is működhet ez a feladat: most gyermeked feladata felragasztani a kikérdezendő szavakat. Természetesen ez a tanulási módszer csak bizonyos témák szókincsénél használható.

Segít a diktafon

Mivel az angol nyelvnél a szavak kiejtése nem mindig következik a helyesírásukból, a gyerekeknek gondot okozhat, ha maguknak kell a nyomtatott vagy kézzel írt szószedetből megtanulni a szavakat, kifejezéseket. Segíthetünk neki, ha felolvassuk, és diktafonra, esetleg okostelefonra felmondjuk a szavakat.

A kikérdezésnél fontos tudnunk, hogy mikor mondhatjuk azt, hogy gyermekünk már tud egy szót. A hatékony nyelvhasználathoz alapvető, hogy a szavak azonnal, automatikusan jöjjenek elő emlékezetünkből, ezért csak akkor mondhatjuk, hogy gyermekünk tudja a szót, ha már nem gondolkozik rajta, könnyen, gyorsan eszébe jut, amikor kérdezzük.

Értelmetlen szavak

A legtöbb szónak több jelentése is lehet, így gyakran nem elég, ha gyermeked az összes jelentést megtanulja. Például az angol 'get' szó jelentése, használata annyira szerteágazó, hogy a szótárban akár egy egész oldalt elfoglalhat a magyarázat. Ha gyermeked egyszerűen a szó jelentését tanulja meg, akkor ezeket a szavakat nem fogja tudni használni.

Saját fiamnál is azt tapasztaltam, hogy ha a szavakat mondatokban tanuljuk, könnyebben elsajátítja, megjegyzi a jelentését, és a későbbiek folyamán sokkal pontosabban használja. Nem véletlen, hogy az egynyelvű szótárak is legtöbbször mondatba ágyazva magyarázzák meg a szavak jelentését.

Természetesen mielőtt elkezdjük tanulni a mondatokat, győződjünk meg róla, hogy gyermekünk érti-e azt, tisztában van-e minden szó értelmével. Ha nem magyarázzuk el neki, hogy mit jelent az adott szó vagy mondat, később sem fogja tudni használni.

Ne magolj!

A gyermekek nagy része nagyon szeret magolni, mivel rövid távon ez sokkal egyszerűbbnek, gyorsabbnak tűnik. Ez általában általános iskolában még működik is, de középiskolában a magoló gyerekek többsége elveszti a talajt a lába alól, és nagyon nehezen áll át. Az új érettségi rendszer is a gondolkozó gyermekeket támogatja, a feladatok többsége nem bemagolható ismereteket, hanem önálló, kreatív munkát kíván.

Tévézés eredeti nyelven

Nagy motivációt és sikerélményt ad gyermekednek, ha idegen nyelvű filmet néz. A képernyőn megjelenő cselekmények, tárgyak nagyban segítik a szöveg megértését.

Természetesen itt is nagyon fontos a fokozatosság. Kezdjétek rövid, könnyen érthető történetekkel, mesékkel, majd nézhettek egyre hosszabb és nehezebb filmeket is.

Érdemes többször is megnézni a felvételeket. Ha egy adott részt gyereked nem ért, akkor többször is pörgessétek vissza, és nézzétek, hallgassátok meg újra és újra.

Szótárszínező

Nyelvtani szerkezetek elsajátításánál segíthet, ha különböző színeket használunk. A szótárunkban különböző színnel jelöljük meg az igéket, főneveket, mellékneveket így gyermekünk könnyebben fogja elhelyezni őket a szórendben. Készíthetünk nyitott mondatokat is, mikor egy-egy szót kihagyunk a mondatból, és gyermekednek úgy kell pótolni ezeket, hogy értelmes mondatot kapjon.

Mondatátalakító

A gyerekek szeretik a következő játékot is:

Először adjunk meg egy kezdő mondatot. Ez lehet egy egyszerű tőmondat is, amelyet később bővíthetünk. Utána adjunk meg egy szót.

Gyermekednek meg kell keresnie a mondatban az azonos szerepű részt, és ki kell cserélnie az új szóra. Fontos, hogy mindig csak egy csere legyen a mondatban, és gyermeked mindig írja le az új mondatot.

Például:

Tom gets up at six. - Tamás hatkor szokott felkelni.

(Új szó: I, én):
I get up at six. - Hatkor szoktam felkelni.

(Új szó: eight, nyolckor):
I get up at eight. - Nyolckor szoktam felkelni.

(Új szó: have breakfast, reggelizni):
I have breakfast at eight. - Nyolckor szoktam reggelizni.

Segítségképp megadhatod az utolsó mondatot, így gyermeked tudja, hova kell eljutnia.

Játékos segítség

Ha szeretnéd hogy gyermeked játékosan és gyorsan elsajátítsa az angol nyelv alapjait, ha szeretnéd, hogy motivációt szerezzen a továbbfejlődéshez, akkor Nektek való most induló Angolnyelvgyerekeknek.hu oldalunk is. Különleges, diszlexiás és tanulási problémákkal küzdő gyerekek számára kifejlesztett módszerünk segítségével gyermeked alapos és hasznos ismereteket szerezhet, és akár pár hónap múlva meg is szólalhat angolul. Módszerünk segítségével gyermeked játékosan, a helyesírást és a kiejtést is gyakorolva ismerkedhet az angol nyelvvel, így stabil, jól használható szókincset építhet fel.

Kattints ide, és tudj meg többet róla, hogy hogyan segíthetsz gyermekednek >>>

Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki


Az 5 legnagyobb hiba, mely hátráltat a nyelvtanulásban

Ha megkérdezném Tőled, mi a legnagyobb hiba, amit egy nyelvtanuló elkövethet, mit válaszolnál? Kicsi a szókincse? Rossz a kiejtése? Rosszul alkalmazza a nyelvtant? Legkevésbé sem!

Hogyan segíthetsz gyermekednek az angol nyelvtanulásban? 5+1 ötlet szülőknek

Nyelvet tanulni nem mindig könnyű, és ha gyermeked lemarad a többiektől, akkor hamar elcsügged, és elveszítik a kedvét. Vajon Te, szülőként hogyan segíthetsz neki? Mit tehetsz azért, hogy könnyebben tanulja a nyelvet, és jobb eredményeket érjen el?

Diszlexia és nyelvtanulás

Sok szülő panaszkodik, hogy gyermekének diszlexiája és tanulási nehézségei miatt gondjai vannak az idegen nyelv elsajátításával, és a nyelvvizsga megszerzésével. Vajon mi a megoldás?

15 tipp, mellyel a szótanulás szórakoztatóvá válik

A szótanulás, szókincsbővítés fontos része a nyelvtanulásnak. Sajnos monoton és unalmas. Legalábbis ezt mondják sokan. De vajon lehet-e a szótanulás kevésbé izgalmas vagy akár érdekes? Megszerethetjük-e a szótanulást?

Van nyelvérzéked!

Amikor a nyelvtudásról, vagy a nyelvtudás hiányáról beszélgetek valakivel, az egyik leggyakrabban ismételt érv: "Nincs nyelvérzékem!" Vajon mi is az igazság a nyelvérzékről?

Miért ne kellene nyelvet tanulni?

Sok szülő és pedagógus örült, amikor pár éve bevezették, hogy a diszlexiás diákok számára felmentést lehet adni a nyelvtanulás, pontosabban a nyelvtanulás értékelése alól. Én nem voltam közöttük. Vajon miért kell a diszlexiásoknak is nyelvet tanulni?

Három történet az angoltanulásról - Mások hogy oldják meg?

Pár nappal ezelőtt arra kértük a szülőket, hogy írják meg a gyermekük angol nyelvtanulásával kapcsolatos élményeiket. Hárman is elküldték történetüket, hogy azt közreadhassuk, és mindannyian tanulhassunk belőle. Vajon milyen problémákkal küszködnek

Gépezzen? Vagy ne gépezzen?

A gyerekek életében egyre fontosabb szerepet játszik a számítógép. Az egyik leginkább kedvelt számítógépes tevékenységük a számítógépes játék. De vajon fejleszti-e gyermeked nyelvtudását, ha számítógépes játékokat játszik?

Angol szótanuló memóriajáték

Mára a nyelvtanulás megkönnyítésére készítettünk egy memóriajátékot. A kártyák segítségével szavakat tanulhattok, megismerkedhettek a zöldségekkel és a gyümölcsökkel.

Mivel töltsük a nyarat?

Minden évben komoly dilemmát jelent számomra, hogy tanuljon, ismételjen nyáron gyermekem vagy inkább hagyjam pihenni? A jó évkezdéshez új élményekre van szükség.



Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.

Telefon:87/482-155, Mobil: 30/227-06-91
e-mail: info@varazsbetu.hu